Az igazi D. B. Cooper


Megszokhattuk, hogy a filmek, sorozatok szereplői kitaláltak, így aztán könnyen megeshet, hogy fel sem tűnik, ha a néző által nem ismert valóságos tényeket, személyeket vonnak be a történetbe. Ez a helyzet D. B. Cooper alakjával is, akiről valószínűleg a magyarok nagy része még csak nem is hallott, ám az amerikaiak számára ő a huszadik század egyik legismertebb bűnözője.

1971 novemberében egy Dan Cooper néven utazó utas bombával fenyegetőzve kényszerítette a Portlandből induló Boeing 727-es személyzetét utasításai végrehajtására. Mivel a gépen mindössze 36 utas és hatfős személyzet tartózkodott nem volt nehéz dolga. Az irányítóközpont utasította a pilótákat az együttműködésre. Cooper 200.000 dollárt és ejtőernyőket követelt. A Seattle-Tacoma repülőtérre való leszállás után az utasok elengedéséért cserébe ezeket meg is kapta. Ezek után a gépen maradt személyzetet utasította az ismételt felszállásra, majd hogy kis sebességgel, alacsonyan repüljenek Mexikó felé. A teljes személyzetet előreküldte a pilótafülkébe, így azok nem tudhatták az eltérítő mit csinál hátul. Ezt kihasználva Cooper kiugrott a gépből és nyoma veszett. A rossz látási viszonyok miatt az eltérített gépet követő katonai gépek nem látták az ugrást. A pilóta leszállás után megjelölte azt a helyet, ahol a gép mozgása alapján, érzése szerint az ajtó kinyílhatott, ám a terület átkutatása nem járt eredménnyel. Majdnem 10 évvel később egy folyóparton került elő a húszdollárosokból 5800 dollárnyi, más nyomot nem találtak. Az átadott bankjegyek sorszámait elküldték bankoknak, nyomozóknak, sőt később 100.000 dolláros jutalmat ajánlottak annak, aki akár csak egy darabot is talál a bankókból, ám egy darab se került elő. (a folyóparti 5800-on felül)

Ez a mai napig az egyetlen felderítetlen gépeltérítés. A nyomozás során átnézték a nyilvántarásba vett bűnözők aktáit hasonló név után kutatva, ekkor találtak rá D. B. Cooperre, aki ugyan egy percig sem volt gyanúsított az ügyben, ám a sajtó zavaros beszámolói eredményeként végül ez a név ragadt az ismeretlen eltérítőre. A furcsa körülmények számtalan teóriát szültek, van aki szerint új életet kezdett az illető, van aki szerint folyóba esett és belefulladt, de sok már variáció is elhangzott már. Azt is valószínűsítik, hogy az ugrást követően rossz területet vizsgáltak át.

Westmoreland elmondásával összevetve, azt látjuk, hogy a részletek mind megegyeznek, kivéve a pénz mennyiségét és a címletet. Indoklásként (a 21-ik részben) annyi ugyan elhangzik, hogy a lebőgés csökkentése végett a sajtónak kisebb összeget mondtak a ténylegesnél, azonban már Michael kezdeti értesülései se vágnak egybe a valós tényekkel.

szólj hozzá a fórumban!

linkek:

Wikipedia
CrimeLibrary.com
Still looking for D. B. Cooper